Augusztus 12. A legtöbb esetben mi jellemző azokra, akiket legyőzött a házasságtörés bűne? (292. o.)

Házasságtörés, válás és gyülekezeti tagság. – A megbántott A. G. testvérnő esetével kapcsolatban, X. Y. feltett kérdésére azt kívánom válaszolni, a legtöbb esetben az a jellemző, hogy akiket legyőzött a bűn, mint a férjét, azoknak nincs valós bűntudatuk. Ennek ellenére némelyeknek van bűntudatuk és visszatérnek a gyülekezetbe, de még nem érdemelték ki Isten népének bizalmát feltétlen beismeréssel és komoly bűnvallomással. Ez az eset olyan nehézségekre utal, amelyek egyesekben nem találhatók meg, és csak a következőket fűzzük hozzá: {AH 346.1} 

1. A hetedik parancsolat áthágásának esetében, ahol a bűnös fél nem tanúsít őszinte bűnbánatot, a sértett fél elválhat anélkül, hogy saját vagy gyermekei – ha van – helyzetét nem teszi rosszabbá azáltal, hogy szabad. {AH 346.2}

2. Ha saját magát és gyermekeit rosszabb helyzetbe hozná válása által, nem ismerünk egyetlen bibliaverset sem, amely az ártatlan félt bűnösnek nyilvánítaná maradása által. {AH 346.3} 

3. Az idő, a munka, az ima, a türelem, a hit és a kegyes élet megújulást munkálhat. Olyan valakivel élni együtt, aki megtörte házassági fogadalmát és a bűnös szerelem borzalma és szégyene elborítja, de nem ismeri fel állapotát, rákfekélyként marja a lelket. És mégis a válás életre szóló fájdalom. Isten könyörüljön az ártatlan félen! A házasságot jól meg kell fontolnunk, mielőtt megkötnénk azt. {AH 346.4}

4. Miért, ó! miért van az, hogy a férfiak és a nők – akik tiszteletreméltók és jók lehetnének, elérhetnék a mennyet – olcsón eladják magukat az ördögnek, megsebzik kebelbarátaikat, meggyalázzák családjukat és szégyent hoznak az Isten ügyére és végül a kárhozatba jutnak? Az Úr irgalmazzon nekik! Akiket legyőzött a bűn, miért nem tanúsítanak bűnbánatot bűneik utálatosságának arányában, és miért nem menekülnek Krisztushoz kegyelemért és az elkövetett sebek gyógyulásáért? {AH 346.5} 

5. De ha nem akarják azt tenni, amit tehetnének, és ha az ártatlan eljátszotta törvényes jogát a válásra azáltal, hogy tovább élt a bűnössel miután bűne ismertté vált, nem látjuk, hogy a bűn az ártatlanon nyugodna maradandóan és az ő erkölcsi joga a válást illetően kérdésesnek látszana, ha egészsége és élete nincs nagyon veszélyeztetve, ha így marad. [Megjegyzés – Ez az egyike azon kevés állításoknak, amelyet Ellen és James White együttesen jelentetett meg. Minthogy mindketten aláírták, nyilvánvaló, hogy a kifejezésre juttatott nézeteket Ellen White teljesen szentesítette. Meg kell jegyezni, hogy az egyháztagság helyreállítása, amire a rész bevezető cikkelye utal, nincs ellene az elválás hátterének, de a házasságtörésnek igen. A cikkely nem tesz utalást bármilyen válásra. A válásra és az egyháztagságra való utalás az azt követő cikkelyekben nem a sértő férjre, hanem a sértett feleségre és gyülekezeti tagságára vonatkozik, ha elhatározná hogy elválik vagy ha megmarad férjével.5. De ha nem akarják azt tenni, amit tehetnének, és ha az ártatlan eljátszotta törvényes jogát a válásra azáltal, hogy tovább élt a bűnössel miután bűne ismertté vált, nem látjuk, hogy a bűn az ártatlanon nyugodna maradandóan és az ő erkölcsi joga a válást illetően kérdésesnek látszana, ha egészsége és élete nincs nagyon veszélyeztetve, ha így marad.- A szerkesztők.] {AH 347.1}