A keresztény házassága hitetlennel. – Keresztény világunkban megdöbbentő, riasztó közömbösség uralkodik Isten Igéjének, a keresztények és a hitetlenek közötti házassággal kapcsolatos tanítása iránt. Sokan, akik vallják, hogy szeretik és félik Istent, inkább saját hajlamaikat követik, mint a Végtelen Bölcsesség tanácsát. Abban a dologban, amely életbevágóan érinti mindkét fél boldogságát és jólétét ebben és az eljövendő életben, félreteszik a józan ész ítéletét, Isten félelmét, így a vak ösztönnek és a makacs elszántságnak engedik át az irányítást. {AH 61.1}
Férfiak és nők, akik egyébként józanok és lelkiismeretesek, bezárják fülüket a tanács előtt. Süketek barátaik, rokonaik és Isten szolgáinak kéréseivel és tanácsaival szemben. A figyelmeztetést és intést tolakodó beavatkozásnak tekintik és a barátot, aki hűségesen kifejezi tiltakozását, ellenségként kezelik. Ezért a dolgok úgy történnek, ahogy Sátán akarja. Ő szövi varázsát a lélek körül, és az megbabonázott, belehabarodott lesz. Az indítékok az önellenőrzés gyeplőjét a vágyak közé dobják, a kielégítetlen szenvedélyek veszik át az uralmat, míg végül az áldozat túl későn ébred rá nyomorúságos, szolgai sorsára. Ez nem képzeletből vett kép, hanem tény. Isten nem szenteli meg az olyan kapcsolatokat, melyeket kifejezetten megtiltott. {AH 61.2}