A születésnap alkalom az Isten dicsőítésére. – A zsidó gazdasági rendszerben a gyermek születésekor saját megállapodásuk szerinti adományt adtak Istennek. Ma azt látjuk, hogy a szülők különleges erőfeszítéseket tesznek, hogy ajándékokat adjanak gyermekeiknek születésnapjukon; ezt a gyermek tisztelésének alkalmává teszik, mintha hódolnának az emberi lénynek. E szokást Sátán a maga céljára használta fel; a figyelmet és az ajándékokat az emberi lényekre irányította; így a gyermekek gondolatát önmagukra fordította, mintha őket különös kegyben kellene részesíteni… {AH 473.2}
A születésnapok alkalmával a gyermekeket meg kell tanítanunk, hogy minden okuk megvan az Isten iránti hálára szeretetéért, mivel egy éven keresztül megőrizte életüket. Így adhatnak értékes tanítást a szülők gyermeküknek. Minden kegyelem adományozójának adósai vagyunk az életünkért, egészségünkért, eledelünkért, ruházatunkért és nem kevesebbért, mint az örök élet reménységéért; Istent megilleti, hogy elismerjük ajándékait és bemutassuk hálaáldozatainkat legnagyobb jótevőnknek. E születésnapi ajándékokat megbecsüli a menny. {AH 473.3}