Április 11. Kinek az ügye kell, hogy legyen a hontalanok és az árvák megmentésének munkája? (142. o.)

Felhívás gyermektelen házaspárokhoz. – Azok, akiknek nincs gyermekük, neveljék rá magukat arra, hogy szeressék és gondozzák mások gyermekeit. Lehet, hogy nem kapnak meghívást, hogy idegen munkaterületre menjenek, de munkába hívhatják őket azon a helyen, ahol laknak. Ahelyett, hogy oly nagy figyelmet szentelnének kedvenc állataikra és az állatvilágra pazarolnák szeretetüket, gyakorolják talentumaikat emberi lényeken, akiknek el kell kerülniük a kárhozatot, hogy megnyerjék a mennyet. Szenteljék figyelmüket azokra a kicsiny gyermekekre, akiknek jellemét formálhatják és átalakíthatják az isteni hasonlóságra. Ajándékozzátok meg szeretetetekkel a körülöttetek levő otthontalan gyermekeket. Ahelyett, hogy az emberi család tagjai előtt bezárnátok szíveteket, lássátok meg e kicsiny otthontalanok közül mily sokakat tudtok felnevelni az Úr nevelése és intése szerint. Bőséges munka vár mindazokra, akik dolgozni akarnak. Ha a gyülekezet tevékenykedik a keresztény igyekezetnek e részén, akkor növekedhet taglétszámban és gazdagodhat lélekben. A hontalanok és szülő nélküliek megmentésének munkája mindenkinek ügye. {AH 168.1}