Ajánlott videók:
Ajánlott olvasni való:
Ellen G. White: Üzenet az ifjúságnak
Ellenálljatok a kísértéseknek!
Az isteni természet részesei nem nyitnak útat a kisértéseknek. Az ellenség minden erejét megfeszítve küzd azok ellen, akik keresztényi életet akarnak élni. Megkísérti őket, remélve, hogy sikert ér el. Célja az, hogy elcsüggessze őket. De azok, akik a korok Kőszikláján erősen állnak, nem engednek fondorlatainak. Megemlékeznek arról, hogy Isten az ő mennyei Atyjuk és Krisztus a segítőjük. Az Üdvözítő azért jött le a földre, hogy minden fáradt léleknek segítséget, erőt hozzon a kisértések leküzdésére, amiként Ő is győzött. Én ismerem a kísértés erejét, én is tudom, hogy milyen veszedelmek leselkednek mindenfelé, de azt is tudom, hogy elegendő erő áll mindenkor, minden ínségben rendelkezésükre azoknak, akik küzdenek a kísértések ellen. {MYP 81.1}
Ne keressétek a kísértéseket!
“De hű az Isten, aki nem hágy titeket feljebb kísértetni, mint ahogy elszenvedhetitek, sőt a kísértéssel egyetemben a kimenekedést is megadja, hogy elszenvedhessétek.” Magunknak is el kell végeznünk kiszabott munkánkat. Nem szabad szükségtelenül kitennünk magunkat a kísértéseknek. Isten így szól: “Annakokáért menjetek ki közülük és szakadjatok el, és tisztátalant ne illessetek és én magamhoz fogadlak titeket. És leszek néktek Atyátok, és ti lesztek fiaimmá és leányaimmá.” Ha szórakozás céljából világiak társaságát keressük, ha világi szokásokhoz alkalmazkodunk, ha érdekközösségünk van a hitetlenekkel, akkor a kísértés és a bűn útjára léptünk s hogyan várhatjuk el, hogy Isten megőrizzen az elbukástól? {MYP 81.2}
Tartsuk távol magunkat a világ rossz befolyásától. Kényszerítő ok nélkül ne menj olyan helyre, ahol az ellenség erődítményei vannak. {MYP 82.1}
Ne menj oda, ahol kísértés leselkedik rád s el is csábíthat. De ha van üzeneted a hitetlenek számára s annyira közel vagy Istenhez, hogy tudsz beszélni “alkalmatos időben” akkor rajtuk is segíthetsz és munkáddal Istent dicsőítheted. Krisztus így kérte Atyját: “Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.” (1904. ápr. 14.) {MYP 82.2}
A kötelesség álljon első helyen
Ha az ifjúság azon fáradozik, hogy Sátán uralma alól szabaduljon, akkor a Sátán megkettőzi kísértéseit. Kihasználja tudatlanságunkat és tapasztalatlanságunkat, megkísérli elhomályosítani a jó és rossz közötti válaszfalat. A tiltott útra csábít, világosság angyalává változtatva magát. Ha az ifjúság megszokta, hogy inkább hajlamait kövesse, mint a kötelesség útját, akkor nehéz lesz ellenállni a kísértéseknek. Nem lát abban semmi rosszat, ha a tiltott élvezetekből akárcsak egyszer is kiveszi részét. Sátán sugalmazásai a szív minden romlottságát felszítják. (1882.I.19.) {MYP 82.3}