2. A SZENTHÁROMSÁG

„Ti pedig szeretteim, épülvén a ti szentséges hitetekben, imádkozván Szent Lélek által, tartsátok meg magatokat Istennek szeretetében, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak irgalmasságát az örök életre.” (Júdás könyve 20:21)

Mindhárom szent Személy a mennybe vezető ösvényt világítja meg. A fényhez hasonlóan, amely minden irányban ragyog, az Istenség is mindenütt jelen van azért, hogy minden lehetségest megtegyen a mi megmentésünkért.
Az Istenség három személyt jelent, akik egyek a céljukban, értelemben és jellemben. Jézus keresztségénél szemmel láthatóan nyilvánult meg, hogy önálló személyiségekről van szó. Isten Fiának keresztségekor az Atya hallhatóan megnyilatkozott, amikor áldást mondott Jézusra, a Szentlélek pedig galamb formájában szállt le rá.
„És Jézus megkeresztelkedvén, azonnal kijöve a vízből; és ímé az egek megnyilatkozának néki, és ő látá az Istennek Lelkét alájőni mintegy galambot és ő reá szállani. És ímé egy égi hang ezt mondja vala: Ez amaz én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm.”(Máté 3:16-17)

Jézus a halála előtt azt ígérte:
„Ama Vígasztaló pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja majd mindazokat, amiket mondottam néktek.”(János 14:26)

Mit tudhatunk a Szentháromságot alkotó isteni személyekről? Mit jelent a Bibliában az a meghatározás és kifejezés, hogy „egy Isten”?
Az Isten vagy az Istenség szó, úgy mint fogalom, egy több személyből álló egységnek a létezését ismerteti meg velünk.
„És mondá Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.” (1Mózes 1:26)
„És hallám az Úrnak szavát, aki ezt mondja vala: Kit küldjek el és ki megyen el nékünk? Én pedig mondék: Ímhol vagyok én, küldj el engemet!” (Ézsaiás 6:8)

Az „egy Isten” fogalom hangsúlyozása azért kerül előtérbe a Bibliában, mivel úgy az Ó, mint az Újtestamentum iratai olyan időben keletkeztek, amikor az Isten népével érintkező népek sok-istenben hívő emberek voltak.
Az emberek úgy hitték, hogy ezek az istenek egymással szemben állnak, hadakoznak és rivalizálnak, vagyis hatalmi küzdelem van közöttük.
Ezzel az általános felfogással szemben tett bizonyságot a zsidó nép és a kereszténység, hogy az egész világmindenségben csak „egy Isten” létezik.

„Halld Izráel: az Úr, a mi Istenünk, egy Úr! Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből.” (5Mózes 6:4-5)

„Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség; Egy az Isten és mindeneknek Atyja, aki mindeneknek felette van és mindenek által és mindnyájatokban munkálkodik.” (Efézus 4:5-6)

Bár ez az „egy Isten” három személyből áll, mégis elmondható róluk, hogy egy, mivel tökéletes összhang és egység van közöttük az egymás iránti szeretet jegyében.
A Bibliában az „egy” szónak speciális jelentése is van.
Ahogy a házasságban a férfi és a nő „lesznek ketten egy testté”, akként tekinthető egynek a három személyű Istenség is.

„Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté.”(1Mózes 2:24)

Ahogyan Krisztus tanítványainak is „egyeknek” kell lenniük, akként tekinthető egynek a három személyű Istenség is.

„Hogy mindnyájan egyek legyenek; amint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk: hogy elhigyje a világ, hogy te küldtél engem.” (János 17:2)

Mit ígér a Biblia minden embernek, aki átengedi élete irányítását Krisztusnak?
A Szentírás válasza:
„Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden.” (2Korinthus 5:17)

Hogyan megy végbe ez a csodálatos változás?
A Szentírás válasza:
„Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta érettem.” (Galata 2:20)

Amikor valaki teljes mértékben átengedi élete irányítását Istennek, a Szentlélek tölti be annak a szívét. Az eredmény pedig a mennyel való titokzatos egyesülés, s az ember teljesen megváltozik. Innentől kezdve merőben más lesz a természete, mert azáltal, hogy elfogadja Krisztust, hatalmat kap egy győzedelmes élethez.
Amikor a Szentlélek által Krisztus belép a szívünk ajtaján, mivel ajándékoz meg bennünket?
A Szentírás válasza:
„De ha Annak a Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halálból, ugyanaz, aki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az ő ti bennetek lakozó Lelke által.” (Róma 8:11)
Honnan tudhatjuk meg bizonyosan, hogy valóban Jézus lakik-e a szívünkben?
A Szentírás válasza:
„Akik pedig Krisztuséi, a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt. Ha Lélek szerint élünk, Lélek szerint is járjunk.” (Galata 5:24–25)

A legfőbb bizonyíték arra nézve, hogy a Megváltó lakozik bennünk, a megváltozott életünk. A „test megfeszítése” azt jelenti, hogy önként átadom akaratomat Krisztusnak, és vállalom az ezzel járó nehézségeket.
Amikor Isten Fia megszabadít a bűn szolgaságából, ezzel együtt milyen csodálatos kiváltságban részesít bennünket?
A Szentírás válasza:

„Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai. Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, örökösök is; örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak; ha ugyan vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt is dicsőüljünk meg.” (Róma 8:14,16,17)

Micsoda felbecsülhetetlen örömmel tölti el az ember szívét a tény, hogy Krisztus által Isten fogadott fiai és leányai lehetünk! Így Urunk királyi családjának tagjaivá válunk annak minden jogával és kiváltságával együtt. Soha többé nem kell megtapasztalnunk a magányt, a bizonytalanságot és a biztonság hiányát.
Így Jézus a mi bátyánk, Isten a mi csodálatos, szerető mennyei Atyánk, a Szentlélek a vezetőnk és tanácsadónk, az angyalok pedig a védelmezőink.
Fontos-e az ember számára megismerni az egy Isten mindhárom személyét?
Az örök életünk feltétele az Isten megismerése.
„Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.” (János 17:3)

Van azonban egy határ, ahol Isten nem enged tovább bennünket a megismerésben.
„A titkok az Úréi, a mi Istenünkéi; a kinyilatkoztatott dolgok pedig a miénk és a mi fiainké mind örökké, hogy e törvénynek minden ígéjét beteljesítsük.” (5Mózes 29:29)

Azért van ez így, mert az Isten által megszabott határon túl lévő dolgok meghaladják az értelmi képességünket.
„Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útaitok az én útaim, így szól az Úr! Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképen magasabbak az én útaim útaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál!” (Ézsaiás 55:8-9)

A Szentháromság Istennek az emberi családhoz való viszonyulása pedig mindig ugyanaz marad, mivel Istennél „nincs változás, vagy változásnak árnyéka” (Jakab 1:17).

ÖSSZEFOGLALÁS
Egy az Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek, a három örökkévaló személy egysége.
Isten halhatatlan, mindenható, mindent tudó, mindenek fölött való és mindig jelenlevő.
Önkinyilatkoztatásából tudjuk, hogy végtelen és meghaladja az emberi felfogóképességet. Örökké méltó az imádatra, csodálatra és minden teremtmény szolgálatára.
EGYETÉRTESZ AZ ALÁBBIAKKAL?
Hiszem, hogy csak egy Isten létezik: aki Atya, Fiú és Szentlélek, a három örökkévaló személy egysége.
IMÁDKOZZUNK EGYÜTT
Drága Atyám!
Köszönöm jóságodat és irántam való nagy szeretetedet, a Fiadat, aki meghalt értem és a Szentlelket, aki kérlel, hogy fogadjam el ezt a nagy szeretetet. Bár egyik se lenne hiábavaló azáltal, hogy elutasítom a növekedést a szívemben! Ma megnyitom előtted a szívem, és megvallom neked a bűneimet. Elfogadom ajándékodat, az örök életet, és hiszem, hogy ezáltal már most az enyém a te megbocsátásod, békéd és kegyelmed!
Jézus nevében kérlek. Ámen.
Összeállította: Rinkó Sándor,

A Hetednapi Adventista Egyház Hitelvei és

a „Keresd az igazságot” című Bibliatanulmány sorozat, valamint

Háló Sándor: „Alapvető Bibliaismeret” című keresztségi tanítások alapján.

2020. November.